Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

A Sopron ellen az alapszakasz utolsó hazai meccsén

2022. 02. 25.

Szombaton 18:00-kor az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén a Sopron Basket csapatát fogadjuk a Kozármisleny Városi Sportcsarnokban.
Két hét szünetet követően újfent hazai környezetben lépünk pályára a bajnoki tabellát vezető és az Euroliga negyeddöntőjére készülő Sopron ellen. Ez a mérkőzés jó alkalmat kínál arra, hogy egy nagyon erős ellenfél ellen gyakoroljon és készüljön a csapat az előttünk álló feladatokra, mint legutóbbi összecsapásunkon, úgy most is a részsikerekből való építkezés áll a középpontban.
A mérkőzés ingyenesen lesz megtekinthető a hatályos járványügyi szabályok figyelembevételével, a csarnok területén belül a maszk viselése kötelező. (18 éves kor felett védettségi igazolvány felmutatásával, kiskorú, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező nézőink nagykorú, védettséggel rendelkező kisérővel tekinthetik meg az összecsapást)"
PINKK Pécsi 424 - Sopron Basket
Jv.: Tőzsér Dénes, Söjtöry Tamás, Győrfy Rúben (dr. Gincsai János)
2021.02.26., szombat – 18:00, Kozármisleny Városi Sportcsarnok