Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Folytatás a DVTK ellen

2021. 12. 10.

Szombaton ismét hazai környezetben lépünk pályára, 17:00 kezdéssel a DVTK gárdáját fogadjuk a Kozármisleny Városi Sportcsarnokban. Ezúttal dupla összecsapás lesz, hiszen az első osztályú mérkőzést követően az ANB Piros csoportban szereplő csapatok találkozójára is Kozármislenyben kerül sor 19:15-kor.
Hozzánk hasonlóan a Diósgyőrnél is edzőváltás történt, immár Völgyi Péter irányítja vendégeinket. Múlt héten a Sopron ellen szoros mérkőzésen maradtak alul, így ezúttal is elmondható, hogy egy nagyon jó erőkből álló csapat ellen fogunk pályára lépni, soraikban a tavaly még nálunk szereplő Leslie Vorpahllal kiegészülve, aki a válogatott szünetet követően csatlakozott hozzájuk. Céljaink nem változtak, szeretnénk az edzéseken gyakoroltakat minél inkább kamatoztatni, minél tovább fenntartva az optimális iramot.
A mérkőzés ezúttal is ingyenesen lesz megtekinthető a helyszínen a hatályos járványügyi szabályok figyelembevételével, a csarnok területén belül a maszk viselése kötelező. (18 éves kor felett védettségi igazolvány felmutatásával, kiskorú, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező nézőink nagykorú, védettséggel rendelkező kisérővel tekinthetik meg az összecsapást)
PINKK Pécsi 424 - DVTK
Jv.: Fodor Attila, Szilágyi Bálint, Horváth Csongor (Balogh László)
2021.12.11., szombat – 17:00, Kozármisleny Városi Sportcsarnok