Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Vasárnap Ceglédre látogatunk

2019. 02. 09.

Vasárnap közvetlen riválisunkhoz, a 3-12 mérleggel rendelkező VBW CEKK Cegléd csapatához látogatunk, az összecsapás 17:00-kor fogja kezdetét venni a Gál József Sportcsarnokban. Az első körben hazai pályán 77-70 arányú győzelmet arattunk, azóta a ceglédiek több változtatást is végrehajtottak keretükben a jobb eredmények elérésének érdekében. Nem lesz tehát könnyű feladata a lányoknak, de a jelenlegi bajnoki pozíció megtartásához szükség van a győzelem kiharcolására.
Laczka Miklós vezetőedző gondolatai a mérkőzés előtt:
„Ősszel nyerni tudtunk a Cegléd ellen, akik azóta jelentősen megerősödtek. Ennek megfelelően nehéz mérkőzésre számítunk ellenük idegenben. Mindent meg kell tennünk vasárnap azért, hogy meglepetést okozzunk, igazi csapatként kell játszanunk. Ellenfelünknek rendkívül jó egyéni képességekkel rendelkező játékosai vannak, az ő megállításuk kulcsfontosságú lesz. Támadásban pedig a Miskolc elleni meccsen mutatott önbizalommal kell játszanunk, de egy kicsit kevesebb hibával és eladott labdával.”
VBW CEKK Cegléd – PINKK Pécsi 424
Jv.: Benczur Tamás, Nagy Viktor, Lengyel Ádám (Bernáth András)
2019.02.08., vasárnap, 17:00, Cegléd, Gál József Sportcsarnok