Álom? – Döntő?

Ami az idei magyar bajnokság csúcsmérkőzése, az valószínűleg kevesek álma volt. Az első meccs tapasztalataiból láthattuk, hogy keserédes rájátszás lesz ez. Pécs-Pécs párharc - de miért is kellett ennek így lennie? Mert, ahelyett, hogy összefogva egy irányba húznánk a szekeret, két táborra szakadtunk. És ez a kenyértörés fájdalmas volt edzőknek, játékosoknak, szurkolóknak egyaránt. Sajnos az első, egymáshoz közelítő lépéseket, a legnehezebbeket, vagy kényszerek alatt, vagy a jövő ígéretétől elvakulva illetve dacból nem tettük meg. Ehelyett egymásnak estünk, mocskolódtunk, szitkozódtunk, bánkódtunk, belehaltunk. De "a film forog tovább", túl kellett lépnünk az első nehézségeken, hiszen nyakunkon volt a következő derbi. Majd a harmadik, a negyedik, és az ötödik. És minden újabb meccs előtt azt fontolgattuk, ezúttal vajon ki lesz a nyertes. Lehet-e egyáltalán ennek a párharcnak nyertese? A csata a mérkőzés lefújásának pillanatában mindig eldőlt, de mi a helyzet a háborúval? Az élet, úgy tűnik igazságot szolgáltatott.

A Pécs-Pécs párharcot a Pécs nyerte. Az a csapat, amelyik a szezon elejétől erőn felül, komoly nehézségekkel szembesülve kitartóan küzdött, harcolt, meccselt a győzelemért és a létjogosultságért. Mert minden fórumon "mostohagyerekként" bajai, komlói jelzőkkel illették, és mert minden pécsi játéklehetőségtől megfosztották. De volt egy hajtómotorja, egy ikon, a "pécsi pálya közepén", akit Iványi Dalmának hívnak. Az Ő neve, kitartása, lelkesedése és nem utolsó sorban sportemberi nagysága komoly erőt képviselt, ami végül győzelemre vezette a csapatot. Mert az alázat, a kitartás és a kemény munka babért aratott. Társakra, követőkre és segítőkre találva igazi egységgé kovácsolódott a CSAPAT, a STÁB és a SZURKOLÓK. Sok állomást érintve száguldott a 424 a bajnokság hullámvasútján, míg végül befutott a végállomásra. Bajnoki arany lett a PINKK jutalma, és a magyar női kosárlabda legjobbja, IVÁNYI DALMA jól megérdemelt 10. bajnoki címmel koronázta meg sportpályafutását.

Pécs pedig vesztett. Hosszú évekig eredményes és sikeres csapata eltűnt, a Lauber több ezres nézőközönsége párszáznyira zsugorodott, a nemzetközi szereplésből Közép-európai Liga lett. A város, amely a kosárlabda egyik hazai fellegvára, két csapat között őrlődik. Egyik, amelyiket támogatott, a véghajrában alulmaradt. A másik, amelyiket tiltott, és soha el nem ismert, a véghajrában bizonyított.

A szezonnak vége, a jövő felé kell tekintenünk. Hogyan tovább magyar bajnokság, hogyan tovább nemzetközi porond? Vajon győz-e a kemény munkára épülő eredményesség, és lesz-e régi dicsőség? A kitartás, a szorgalom, az összetartás és az elkötelezettség megmutatta, hogy mire képes a csapat. A cél és az irány adott, a pálya nyílt. Csak robogni kell tovább a megkezdett úton. A szezon zárása elegendő energiákat szabadított fel a folytatáshoz. A csapat, a stáb és a szurkolótábor között kialakult egység pedig minden kétséget kizáróan egy hosszú távú elkötelezettség a jövő iránt. Remélhetőleg a jövő is elkötelezett irántunk. Ehhez csak az kell, hogy amit MI együtt megélünk, az az érték, amit együtt létrehoztunk az látható, szerethető és támogatható legyen kívülről is. Mert erre az értékre érdemes építeni, mert ez az érték már több, mint egy kosárcsapat. Ez az érték a pin(k)k színnek is új értelmet adott. Aki kitart mellettünk, már megtalálta magában azt a pin(k)ket, ami büszkeséget, erőt, szenvedély jelenti.