Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Emelkedő pályán
/Már egy hete csak az aranyra gondolok mindíg, meg-megállva - 2. rész/

2014. 05. 13.

A bajnokság középszakaszát az elvárásoknak megfelelően vereség nélkül teljesítettük. Meglepetésre azonban a PEAC-Pécs két vereséget is elkönyvelhetett ebben a szakaszban, így a friss kupagyőztes helyett a DVTK örülhetett a rájátszás legjobb rajtpozíciójának.
A bajnoki sorrend alapján elkészült a rájátszás menetrendje, ahol a bajnoki döntőhöz vezető út első állomásán a Győr, a második állomásán pedig DVTK csapata várt minket. A győri együttes gyengüléséről szóló hírekkel kapcsolatban az éberségünket kellett megőriznünk. Számos példát ismerünk arra, hogy nehéz helyzetben egy csapat lényegesen jobb teljesítményre is képes. Az első mérkőzést pedig ennek megfelelően komolyan vettük. A harmadik negyed derekára közel 20 ponttal vezetett a PINKK, az ezt követő taktikailag pihentető szakaszban azonban pillanatok alatt visszaérkezett a Győr a mérkőzésbe. A felzárkózás viszont felemésztette a vendégcsapat erejét és az utolsó negyed jó játékával végül nagyarányú győzelmet arattunk (78-52).
A párharc második felvonására már úgy készültünk, hogy nekünk is két győzelemmel kell továbbjutnunk a negyeddöntőből, mert az idei rájátszásban öt azonos képességű csapat indult a bajnoki címért, s ebből hárman könnyed mérkőzéseken át juthattak be az elődöntőbe. A győri találkozón magabiztos játékkal és a jó rotációnak köszönhetően energia- megtakarítással szállítottuk a győzelmet és léptünk be legjobb négy közé (61-44).
Újra elődöntőben vagyunk, de idén nem lehet ez a végállomás. Mi már tudtuk azt, ami nem volt hivatalos. Iványi Dalmának ez az utolsó szezonja. Döntőt akarunk játszani. Döntőt KELL játszani.
Folyt. köv.