Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Roberto Hernández a győri meccsünkről nyilatkozott

2014. 03. 14.

Jelentős és létfontosságú szakaszban vagyunk. Katona Szidónia és Adamecz Lilla még sérüléssel bajlódik, így ők nem fognak tudni segíteni nekünk a következő mérkőzésen. Lucila Pascua-nak is még mindig fáj a válla, de reményeim szerint végig tudja csinálni a mérkőzés előtt visszalévő két edzést. Szóval a felkészülési időszak nem alakult valami szerencsésen a számunkra, de igyekszünk ezeket a dolgokat elfelejteni és megpróbáljuk még egyszer megverni a Győrt. Ami most egy kicsit nehezebb lesz, hiszen a Győr befejezte EuroLigás szereplését, és most teljesen a Magyar bajnokságra tud koncentrálni. Ez azt jelenti, hogy sokkal frissebben lépnek majd parkettre ellenünk. Egy új horvát játékost szerződtettek, Gambiraza-t, az ő bevetése mélyebb rotációt és változatosabb játéklehetőségeket biztosít. Legfontosabb játékosaik: Tinkle, Lakhlót, Diamant, Milica és Semsei. A legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték, így nagy önbizalommal várják a találkozót. Ami azt jelenti, hogy az első pillanatoktól nagyon koncentráltan kell játszanunk, mert erőteljesen fogják kezdeni az összecsapást, és készülnek a visszavágásra.