Magyar Bajnokság III. Helyezett: 2013., 2016. Magyar Bajnok: 2014. Magyar Kupa III. Helyezett: 2015., 2016.
Kiemelt támogatóink
Támogatóink
Facebook
Hírek

Hazai pályán az Európa Kupában

2013. 11. 13.

Az Európa Kupa története 11 évre tekint vissza, azonban sorozat történelme már 1974-ben elkezdődött. A nemzetközi versengés jogelődje a Liliana Ronchetti Kupa volt, amelyet két ízben is elhódított magyar csapat. 1984-ben a BSE, 1998-ban pedig a GySEV-RINGA csapata iratkozhatott fel a kupagyőztesek sorába, 2004-ben pedig a Szolnoki MÁV Coop együttese játszhatott döntőt.
A sorozatban az elmúlt években az EuroLigához hasonlóan az orosz csapatok domináltak elsősorban és vélhetően ez idén sem lesz másként. A PINKK Pécsi 424 csapata a G csoportból próbálja meg elérni a továbbjutó helyek egyikét, amelyre a pécsi lányokon kívül a Tarbes, a Wallonia Basket és a Ruzomberok pályázik. A lebonyolítási rendben a csoportból biztos továbbjutó lesz az első két helyezett. Ebből kifolyólag két csapatot kell magunk mögé utasítanunk, a továbbjutás érdekében. Ehhez az első lépés, a ma esti mérkőzés megnyerése.
Szurkolj te is velünk a helyszínen a Komló Városi Sportközpontban 18.00 órától, hogy sikeres legyen az este!
Hajrá PINKK!